Szent Víz a Szent Folyóból, a Jordánból

EREDETI SZENTVÍZ A JORDÁN FOLYÓBÓL, melyben JÉZUS megkeresztelkedett, s melynek minden cseppje szent

A Biblia szerint Jézus két napig utazott Názáretből a Jordán folyóhoz, hogy találkozzon Keresztelő Szent Jánossal, aki itt a Jordán folyóban megkeresztelte Jézust, ezzel bevezetve őt a kereszténységbe.

"Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék.

János igyekezett visszatartani: -Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta –, s te jössz hozzám?
Jézus ezt mondta: - Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.
Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik."

 

 

"Szent az ember, mely megkeresztelte. Szent a folyó tiszta vize, hol Jézus a keresztséget magára vette."

 

"Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak."

 

 

Évente több millióan utaznak a Jordán folyóhoz, hogy megkeresztelkedjenek, úgy és abban a vízben, ahol Jézus.

A Biblia leírásai és régészek meghatározásai alapján tudták azonosítani a helyet, ahol történt Jézus keresztelkedése, Bethánia városa mellett.

"Bethánia itt terült el, Jordániában, a Jordán folyó mellett. Amikor meghatároztuk a helyet, figyelembe vettük azt is, hogy kétezer éve más volt a Jordán folyása és azt is, hogy ide már évszázadok óta járnak zarándokok. Az első templomok, amelyek a keresztelés emlékére emeltek az ötödik századból származnak. Itt az a hely, ahol ember és Isten útjai egy pillanatra találkoztak." - mondta Rustom Mkhijan, helyi régész

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 3
Heti: 6
Havi: 16
Össz.: 4 554

Látogatottság növelés
Oldal: Miért is a legszentebb folyó a világon a Jordán folyó?
Szent Víz a Szent Folyóból, a Jordánból - © 2008 - 2024 - szentviz.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »